Az év végére a PC-kbe szánt SSD-k ára beesik a gigabájtonkénti 1 dolláros lélektani határ alá, jövendöli az IDC piackutató vállalat.
 
Biztonsági rések, a közösségi médián alapuló támadások, adatlopások és a hiányzó védelmi rendszerek az IPv6-hoz jelentik majd a legnagyobb kihívásokat a 2012-es évben.
 
Az One Laptop Per Child (OLPC) nevű szervezet be akarja tartani a korábbi ígéretét, miszerint piacra dob egy tábla PC-t, kifejezetten az oktatási intézmények számára.
 
Hivatalosan is bemutatta a Consumer Electronics Show kiállításon a Linux-disztribúciója televíziókon használható verzióját a Canonical Ltd. Az új szoftver az Apple TV és a Google TV kihívója lehet.
 
A dél-koreai gyártó egy olyan 720p-s felvételek készítésére alkalmas webkamerát mutatott be, amelynek segítségével bármely televízió smart TV-vé varázsolható.
 
Az Apple már most megállapodott a partnercégeivel arról, hogy melyik terméket melyikük fogja gyártani. A következő két iPad-modellnél a Pegatron Technology cégre hárulhat főszerep, míg a Foxconn a következő iPhone készülékre összpontosít majd.
 
Az előzetes spekulációkkal ellentétben biztosan nem jelent be új játékkonzolt a Sony az idén nyáron esedékes E3 expón.
 
Számos kisebb online vállalkozás szeretne áttörést elérni az idei esztendőben. Kérdés azonban, hogy ez melyik cégnek és szolgáltatónak fog sikerülni. Nyolc vállalatnak van komoly esélye a sikerre.
 
h i r d e t é s
 
A növekedés és a foglalkoztatás serkentése érdekében az Európai Bizottság cselekvési tervet dolgoz ki az európai elektronikus kereskedelem 2015-ig történő megkétszerezésére.
 
A Firefox 10-es verziójával elkezdődik a "vállalati" Firefoxok kiadása, erről döntött a héten a Mozilla Enterprise Working Group. A hossszú ideig támogatott böngésző még januárban megjelenhet.
 
A népszerű videómegosztó platform több millió dollárt ajánl azoknak a filmes szakembereknek, akik csatlakoznak a programjához és létrehozzák a saját csatornáikat.
 
A Synergy Moon nevű csapat olyan holdjáró robotokkal nevezett a Goggle Lunar X-Prize verenyére, amikben az nVidia két hónappal ezelőtt elrajtolt mobil rendszerchipje dolgozik.
 
A tavalyi volt a legsikeresebb esztendő a 2009-ben alapított platform szempontjából. A Kickstarter egyre ismertebb, ennek is köszönhető, hogy nőtt a sikeresen támogatott projektek száma.
 
Ötven százalékkal drágultak a Kodak részvényei arra a bejelentésre, hogy a cég átszervezi a vállalat struktúráját, s a jövőben a digitális technológiákra fókuszál.
 
További információk jelentek meg a Microsoft új operációs rendszerével kapcsolatban. Acég egyik munkatársa ezúttal a rendszer újratelepítésének és visszaállításának kulisszatitkaiba engedett bepillantást.
 
Az interaktív, webes olvasás korszaka van - állítja az Economist prezentációja. A tablet megváltoztatja a terméket, az interakciót és a fogyasztás módját, újra a passzívabb fogyasztás kerül előtérbe.
 
 
Case Logic mobiltokok és univerzális tartók
Egyedi megjelenés, és minőség. Ez a Case Logic.
A kiváló minőségű termékeiről híres gyártó most rengeteg új mobil- és univerzális tartóval jelentkezett, pl. bőr mobiltokok már 1290 Ft-tól kaphatók!
 
Sagemcom telefonok ismét raktáron!
A hagyományos "matávos" telefonok vezeték nélküli generációja évek óta kapható nálunk, de a Sagemcom most az új D14T modellel igencsak letörte az árakat.
A készülék most csak 5890 Ft-ért kapható!
további újdonságok:
Gembird PS/2 csatlakozós optikai egér: 790 Ft
Verbatim micro pendrive 4GB: 2900 Ft, 8GB: 4100 Ft
Megnéztük, hogyan készültek a kivágott hátú egerek, a mézeskalácsház és a nagyon igényes Gymkhana Mod.
további tesztek:
Idén a Tesco hipermarket-lánc mellett legalább még egy, országszerte csaknem százötven áruházzal rendelkező diszkonthálózat is mobilszolgáltatást indít Magyarországon.
 
Az iPhone szoftverének legújabb frissítése előre telepített emodzsikönyvtárral érkezik, ami az emotikonok bonyolultabb unokatestvérének tekinthető.
 
A Nokia újdonságáról már korábban is napvilágot láttak különböző hírek és mendemondák, tudhattuk előre, hogy a Lumia 800 nem sokáig lesz a család zászlóshajója.
 
Az új iPhone 4S használatával az emberek kétszer akkora adatmennyiséget forgalmaznak, mint a korábbi iPhone készülékekkel.
Egy természetes anyag, ami az elfogyasztott alkohol mennyiségétől függően józanon tart, megóvva a másnaposságtól és idővel megszünteti az alkohol függőséget túé szépnek hangzik a megrögzött italozók számára, hogy igaz legyen.
 
A globális felmelegedést gyorsító egyik fő üvegházgáz, a széndioxid kéményekből, kipufogókból és más forrásokból, köztük akár a szabad levegőből történő kivonásának egy új, minden eddiginél hatékonyabb módszerének felfedezéséről számoltak be tudósok.
 
Nem minden veti alá magát a kvantum mechanika furcsa törvényeinek nanoméreteken. Egy ausztrál kutató csoport által létrehozott atomi méretű vezetékek ugyanazokat az elektromos tulajdonságokat mutatják, mint hagyományos megfelelőik.
 
Már 45 éves kortól hanyatlásnak indulhatnak az agyfunkciók, állítja egy brit kutatás. A British Medical Journalban megjelent tanulmány több mint 7000 ember memóriáját, szókincsét, auditív- és vizuális felfogóképességeit mérte fel 10 év alatt, azzal a céllal, hogy elősegítsék a demencia diagnózisokat.
 
további hírek:
ALKATRÉSZEK, PERIFÉRIÁK:
   
TINTAPATRONOK, TONEREK, FAXFÓLIÁK:
   
  NOTEBOOK:          PC KONFIGURÁCIÓK:
 
A világháborús környezet igen kedvelt volt egy időben a játékkészítők körében, ám manapság már a jelen kori játékok a divatosak. Így manapság üdítőnek hat egy-egy ilyen témájú alkotás megjelenése.
 
Az E! Online is beállt a sorba és a mai napon nyilvánosságra hozta a saját szerkesztősége által 2011 legjobbjainak vélt programjait, melyen megérdemelten győzött a Batman: Arkham City.
 
A Facebook és az internet eltejedésével megjelentek az ingyenesen, a böngészőkben játszható programok, melyek szinte semmilyen grafikával nem rendelkeznek és egy-egy cselekedetünk után elég sokat kell várni, míg újra mozdulhatunk - de ezek ellenére remek szórakozást nyújtanak.
 
Sokan meglepődtek, mikor a számos sikerjátékot készítő Monolith bejelentette, hogy egy, kifejezetten Batman rajongóknak szánt multis programot készít, a Gotham City Impostors-t.
 
Az Alan Wake egy rendkívül hangulatos akció-thriller lett, mely sok elemében a kultikus Resident Evil sorozatot is lepipálja. Szerencsére a Remedy játéka hamarosan PC-re is megjelenik, de az X360 tulajdonosok már a "második" részre készülhetnek.
további szoftver hírek:
 
 
hírlevél